Bár régebben, kisebb koromban hallottam róla, és szinte azzal a lendülettel el is felejtettem, most véletlenül rátaláltam egy magyar hajózási emlékre. Ózdról neveztek el egy dunai vontatóhajót. Ne menjünk el mellette, nézzük, mit lehet tudni róla:
1959-ben építették a Balatonfüredi Hajógyárban. Hossza 47,67m, szélessége 7,56m, merülése 1,7 m volt. A teljesítményét 2 db, egyenként 400 lóerős motor adta, ezeket 1966-ban 2 db 600 lóerősre cserélték ki. A Duna alsó szakaszán teljesített vontatási feladatokat. Leselejtezéséről jelenleg nincs hír, aki további részleteket tud a hajóról, kérem, jelezze.



[A képek dr.Erdős Ferenc illetve Droppa Kálmán gyűjteményéből származnak. További információk itt.]
Rajz a hajóról a folyamihajo.hu lapról.
)
A hajó sajnos már nincs meg, a kilencvenes évek selejtezési hulláma nyomán beolvasztották Csepelen. Néhány mentőgyűrűn, meg talán az építési emléktáblán kívül mást nem nagyon mentettek meg róla. A rajta szolgáló tisztek elmondása szerint az egyik legnagyobb tűrőképességű közép-dunai vontató volt, volt, hogy mindene széthullott, csak a lélek tartotta egyben, de még mindig el tudtak vele indulni, és ellátta feladatát. Többen "Ózd, a csodák csodája"-ként emlegették, ez a felfestés egyébként ma is olvasható az újpesti kikötő betonfalán.
A belinkelt második kép montázs, azt még én csináltam anno, amikor tanulgattam retusálni. A rajz photoshop-rekonstrukció, a belinkelt legfelső kép pedig már az utolsó éveiben készülhetett.