« A Ladányi viadukt   Összefogás, amíg lehet »

2008. szept. 5., péntek

» Szégyentető
2008. szept. 5. 10:38 | Bükki Hegyhát | z1 | 0 hozzászólás

Balogh Béni: Szégyentető

 

Szülőfalum, Nekézseny és Sáta község között van egy magas, kavicsos hegy. A legteteje lapos és sovány. Agyagos szántóföldek nyúlnak rajta. Ezt a kisebbfajta fennsíkot Szégyentetőnek nevezi a nép. A télen otthon járva megkérdeztem kilencvenkét esztendős édesapámat, honnan kapta a fennsík ezt a különös nevet. Ő az alábbi történetet mesélte el nekem:

- Hajdanában gazdafiú nemigen vehetett feleségül szolgálóleányt. Nagyon tiltották az ilyesmit, mivel a föld nagysága határozta meg, ki kit vehet felségül.
Így volt ez a Tóth Mihály nevezetű, jómódú gazdafiúval is. Szolgált ugyanis náluk egy igen szép leány. Olyan gyönyörű teremtés volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem - ahogy a mese mondja. Csoda-e hát, ha megtetszett a legénynek? Elhatározta, hogy ha a leány is úgy akarja, egybekelnek. A fiú szülei hallani sem akartak a dologról. Tóth Mihály azonban bátor, kemény legény volt, s szülei akarata ellenére is feleségül vette a szolgálóleányt.
Az apja úgy megharagudott rá, hogy mindenéből kitagadta, mennie kellett a háztól. A fiatal házasember azonban nem ijedt meg. Volt két erős keze, napszámból tartotta el a feleségét. Olyan szorgalmasan dolgozott, hogy lassan-lassan szerzett magának egy lovat meg egy szekeret. Azzal fuvarozgatott, abból éldegélt. Néhány év múlva egy darabka földet is vett magának. Sovány volt ez a föld, és rossz helyen feküdt, a Nekézseny és Sáta közötti fennsíkon.
Mire ide felért az ember meg az állat, ugyancsak kifáradt. Tóth Mihály azonban nem törődött vele, pedig akármennyit is dolgozott rajta, olyan keveset termett, hogy még a belévetett magot sem hozta meg.
- Nem érdemes megművelni - hajtogatta a felesége.
- Nem értesz te ehhez! - intette le Mihály.
- Annyit értek, ha máshol kevesebbet veszel, akkor is többre mégy vele - replikázott a felesége.
No, ez ennyiben maradt...
Hanem egy alkalommal ebédet vitt oda Tóth Mihályné. Bizony csak bableves volt meg egy kicsi, kerek cipó. Ette, ette a gazda a bablevest, s hozzá a cipóból tört le egy-egy falatot. Egyszer, ki tudja, hogy s miként, egyet penderedett a cipó, s gurult lefelé. Tóth Mihály nagyot nézett, s még fel sem ocsúdott ámulatából, amikor azt látta, hogy a kutyája rohan a cipó után!
Tóth Mihály, aki afféle rigmusfaragó ember is volt, mérgében földhöz csapta a bableveses köcsögöt, s imigyen adott hangot keserveinek:

Szégyenemnek teteje!
Ördögadta nagy hegye!
Vetek beléd bukfencet!
Nem kell többé a földed!

Azzal sarkon fordult, és örökre otthagyta a földet, feléje se nézett többé. Sokáig parlagon hevert, nem kellett senkinek.
- Azóta nevezik ezt a hegyet Szégyentetőnek - fejezte be édesapám a történetet.

 

 

[Részlet a "Szépen szálló sólyommadár" című könyvből]

 


Címkék: Balogh Béni

Még nincsenek hozzászólások. ()

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez.