Az upponyi sziklaszoros legtetején álló kereszthez több történet kapcsolódik. Egyik szerint innen vetette le magát egy szép, szerelmes lány, mert nem lehetett a fiúé, akit szeretett [talán éppen Dezső vitézé], és az ő emlékére állították. Egy másik változat szerint ez a kereszt mentette meg a sziklákon szamócát gyűjtögető leányt az egyik barlangból kibúvó és őt üldöző sárkánytól. A keresztről mondják még azt is, hogy a barkóság és a protestáns vidék határát jelölte.
Magához sziklaszoroshoz egyébként sok hagyomány és hiedelem fűződik. A barkó-úz vidéken önmagukban is ördöngősnek tartott molnárok között volt például egy patkányűző molnár, az egykori upponyi malomban lévő Adorján István. A szájhagyomány szerint ez a molnár megbűvölte úgy a vízipatkányokat, hogy a bánhorváti nagy malomig meg se álltak, és onnan vissza se jöttek az upponyi malomba. Ez a molnár éjjelente az Upponyi-hegység egyik barlangjában kártyázgatott, tanácskozott az ördöggel, közben a fejük felett egy szál lószőrön nagy malomkő forgott. Ez az Ördögfészke nevű barlang. Ettől a mendemondától aztán annyira tartottak az emberek, hogy éjszakánként el is kerülték a környéket, a szoroson mindenki igyekezett nappal átjutni.
)