ÁB-Hir.News - 2012. 03. 29.
A Borsod Megyei Közúti Személyközlekedés-tervező Intézet (BMKSZI) több hónapon át tartó felmérést végzett a Borsod-megyei Sáta járműközlekedésre alkalmas közútjain. Az eredmények ismeretében a BMKSZI március hónap folyamán arra tett javaslatot az érintett hatóságoknak Sáta vonatkozásában, hogy a szigorodó műemlékvédelmi szabályozásoknak való megfelelés érdekében a faluban a polgármesteri hivatal (Széchenyi utca 17.) és a katolikus templom (Szabadság utca 1-3.) közötti útszakaszokat vonják ki a járműforgalom alól, és úgynevezett sétáló utcát alakítsanak ki a jelzett közterületeken.
A tervezet alapján a Szabadság utca bejárójánál lévő templom előtt, valamint a polgármesteri hivatal mellett később kijelölendő területen egyenként 20-20 állásos személygépjármű-parkolót létesítenek, amely térítésmentesen áll majd a közlekedők rendelkezésére. Az érintett útszakaszra a sétáló utcává történő átminősítést követően gépjárművel nem lehet majd behajtani, ez alól kivételt képeznek a menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratok, a vonatpótló járatok, a hatósági gépjárművek, valamint a megkülönböztető jelzéssel a forgalomban részt vevő járművek. Gyalogos és kerékpáros forgalom továbbra is folytatható majd a jelzett útszakaszokon.
Mivel a kijelölt útszakaszok sétáló utcává nyilvánítása jelentős változást hozna a helyi lakosok közlekedési szokásaiban is, a BMKSZI javaslatot tett elkerülő útvonalak létesítésére. A javaslat egyik része, hogy a Petőfi utat a Szabadság úttal kötik össze a dombtetőn át, amely új útvonal párhuzamosan futna a Kolozsvári utcával. A másik elkerülő útvonal a Széchenyi utca – Béke utca kereszteződésétől, az egykori tűzoltószertár helyétől kiinduló kerülőút lenne, amely a település sportpályájánál kapcsolódna az Dózsa György utcába. A tervezet záró rendelkezései között szerepel továbbá az is, hogy a lakosságot részletesen és minden kétséget kizáróan értesíteni kell a majdani változásokról, amelyek 2012. június 31-én 0 órától lépnek érvénybe.
[ÁB-Hir.News - 2012. 03. 29. - 11:37]

Bari Zoltán sátai fafaragó mester elkészítette a Fáy-kastély makettjét. Íme:
Az eredeti kastély fotója

Tisztelt Riz Gábor képviselő úr!
A térségben, sőt már Ózdon is egyre nagyobb teret nyer a Dzsáj Bhim közösség, illetve az Ámbédkár Gimnázium és Derdák Tibor által működtetett, oktatásinak nevezett intézményrendszer. Személyes konkrét tapasztalataink, valamint a közoktatási szakemberek sokaságától folyamatosan szerzett információink alapján ez a jelenség súlyos aggodalmakat kelthet, és azonnali intézkedések válhatnak szükségessé. A Dzsáj Bhim Közösség elnevezésű szervezet önmagát buddhista vallási szerveződésnek vallja. Ennek azonban semmiféle hitéleti nyoma sincsen, a tevékenységük kizárólagosan oktatásügyi pénzügyi manőverekre korlátozódik.
A levél olvasható változatlan formában itt: nemenyi.net >>>
Az utolsó pillanatban kellett pedagógusokat toborozni a sátai iskolába. A tanévnyitó előtt egy nappal mondott fel a sátai iskola 12 tagú tantestületéből 10 pedagógus. A hirtelen keletkezett nevelőhiányt azóta sikerült pótolni, a tanév rendben elkezdődött. A korábban önkormányzati fenntartású sátai iskolát ettől a tanévtől a buddhista Dzsaj Bíhm közösség működteti.
A BoOn egyoldalú cikkének további része itt olvasható >>>
Újabb:
A hvg.hu cikke >>>
Régebbről ebben a témában:
Borsodi buddhisták [2011.08.11.]
A borsodi Sáta iskoláját a bevallottan intézményfenntartásra létrejött Dzsaj Bhím cigány buddhista közösség fogja működtetni. Nem halódó intézményt vesznek át: a tantestület tagjai többdiplomás pedagógusok nemzetközi kapcsolatrendszerrel, emelt szintű nyelvoktatást és valódi felzárkóztatást folytatnak. Csakhogy az elmúlt télen már adományokból kellett összegyűjteni a tüzelőre valót, mert a település másodszor is csődbe ment. Tovább >>>
Sátán már áll az Alaptörvény Asztala, igaz, üresen. Nincs Sátán alkotmány.
Az fn.hu cikke >>>

A MÁV 87-es számú vonala romantikus alagutakkal, völgyhidakkal és kis íves emelkedőkkel tűzdelve szeli át észak-dél irányban a Bükk-hegységet, ám a leállításnál nem az esztétikum, hanem a gazdaságosság diktált. Az utaslétszám nagyon lecsökkent az utóbbi években, ami visszavezethető a térség üzemeinek bezárására és a gazdasági válságra. A borsodi polgármesterek viszont úgy érzik, turisztikai fejlesztési tervüknek tett keresztbe ez az intézkedés.
Sáta polgármestere, Bakos Péter azt mondta a hvg.hu-nak: örülnének a vonat újraindításának, mert lenne rá igény, ezért is írta alá a petíciót. Ugyanakkor felvetette, hogy több biztonsági berendezést megrongáltak és a mozdítható fémalkatrészeket ellopták a tolvajok, így minél tovább szünetel a forgalom, annál többe kerülhet az újraindítás.
2011. aug. 9. 6:00-tól 2011. aug. 10. 6:00-ig Putnok, Bánréve, Serényfalva, Hét, Sajóvelezd, Sajómercse, Borsodbóta, Uppony, Sáta, Dubicsány településeken gázszolgáltatási szünet várható, a szünet a 20 m3/h, és a felett vételező fogyasztókat érinti. (átadó állomás: Sajóvelezd, elrendelő: FGSZ Zrt.)
Ezúton szeretnénk megköszönni Rawski Péterné Julikának és mindazoknak az óvónéniknek és családoknak a segítségét, akik gyerekruhák, játékok és különböző hasznos adományok gyűjtésével segítették iskolánkat, és a községünkben élő szegény családokat.
Köszönjük továbbá azoknak a sátai lakosoknak, akik felhívásunkra csatlakoztak ehhez a gyűjtéshez. Különösen az elmúlt két évben rengeteg nehézséggel kellett szembenézniük az itt élőknek, a családok nagy részének nemhogy ruhára, de élelemre se jutott. Ezért is örültünk annyira, amikor március 26-án egy csodálatos összefogás eredményeként, egy teherautónyi adomány érkezett iskolánkba, melyet nagy örömmel osztottunk szét a családoknak.
Rawskiné Julika már nem először segít távolról iskolánknak, köszönjük neki is és a többi szülőnek is, hogy ilyen őszinte szeretettel, és ennyi munkával támogatták falunkat. Példamutatásuk nekünk pedagógusoknak is sok erőt adott mindennapi küzdelmeinkhez. Megköszönjük továbbá azon cégeknek, vállalkozóknak és vallási közösségeknek a segítségét is akik bármilyen adománnyal vagy munkával támogatták községünket a nehézségek leküzdésében.
Sáta, 2011.05.18.
Bakai Vilmosné
igazgató